Állati Szeretet Közhasznú Alapítvány - Nyíregyháza

Kedves Barátom!

Ha van 5 perced kérlek olvasd el ezt a történetet!
Kutyával együtt élni valakinek természetes, valakinek taszító és valakinek elképzelhetetlen. Ezzel nincs is baj, hiszen ez vonatkozik a halakra, a madarakra és tulajdonképpen minden állatra, akit beengedünk lakókörnyezetünkbe. Furcsa bevinni egy kutyát az óvodába, furcsa az iskolába, ahol még nagyobbak a kötöttségek. Érdekes feladat, hiszen új terepen jársz és valljuk be őszintén, előfordult már, amikor a tanító néni is tátott szájjal bámulta a kutyádat és én szóltam a gyerekekre, hogy csendesebben.
Igen, akinek olyan kutyája van, akit bárhová elvihet, nyugodt, magabiztos és természetesen együttműködő, az még sajnos mindig fehér holló.
Amit meg szeretnék veled osztani, sajnos nem egyedi, sok van. Mi pedig próbálunk segíteni!
Néha te is láthatsz a híradóban kutyatámadásról riportfilmet, esetleg szörnyű képsorokkal. Egy lélegzetvételed elmarad, megrökönyödsz. De vált a híradó egy újabb témára, te pedig el is felejted a harapástól teljesen szétroncsolódott kis kezet a kórházi ágyon. A történet csak azoknál folytatódik, akik családjában történt a tragédia. Sajnos nem éppen szívderítő módon.
Zsuzsa 7 éves. A kórházi ápolásnak és a szervezete gyors reagálásának hála hamar haza kerül. Egyelőre nem igényel napi ellátást a sérülése. Hegesedik a bőre, és örök emléket állít annak a napnak, ami véglegesen megváltoztatta az életét.
A kezén.
A lábán.
Az arcán.
Az orvostudomány segít, hogy a folyamatos rettegésben élő kislány jobban legyen. Nappal nyugtató, este altató. A folyamatos félelemre és a rémálmokra sajnos nincs gyógyszer. Zsuzsa nem képes magában maradni, folyamatos felügyeletet igényel.
Amikor először találkozunk, nem éppen jó hírnevem van nála, jön egy kutyás bácsi. Többször megkérdezi, hogy van-e nálam kutya.
Sajnos ránk jellemző, ha valami tragédia történik a családban, akkor mindenki elmeséli a saját verzióját. Én pedig udvariasan meghallgatom, pedig nem ezért jöttem. Zsuzsa végighallgatja a felnőtteket, amikor elmondja a sajátját, természetesen itt már a felnőttek egy két mondata is megjelenik. A papa segített neki, amikor sikoltozott az udvaron. A sérüléseket látva a papa tényleg az életet mentette meg. Megmutatják a szobáját. Az összes plüss kutyát eldugták, nehogy tovább stresszelje.
- Én szívesen megismerkednék a kutyáiddal – kezdek neki óvatosan.
- Anya, lehet? – hárítja édesanyjára a döntést.
A család meglepődve előveszi a kicsiny falkát, én pedig meghallgatom, kit hogy hívnak, kitől kapta és mikor.
Zsuzsa mutatja a kis szekrényét, ahol Barbie lakott Kennel, de most a gyógyszerei foglalják a helyet.
Újra elkezdi a történetét. Amikor kint játszott a kertben, éppen Barbie kezét szerette volna megkérni Ken, amikor átjött a szomszéd kutya …
Nem állítom meg a történetet. Érdekel, hogy másodjára is ugyanezt hallom-e, mint 10 perce. Mint egy beragadt történet csak folytatódik újra és újra. Még a levegővétel is ugyanott van.
A felnőtteket nagyon érdekli, mi történik majd: Hozz ide egy kutyát?
Mi is itt leszünk?
Hamar elejét veszem a barkóba folytatásának.
Nem! - Zsuzsa jön hozzánk!
Felcsillan a gyerek szeme, persze nem azért, hogy a kutyámmal találkozzon, hanem mert kimozdulhat. Hiszen 6 hónapja él bezárva a családjával, az udvarra sem mer kimenni.
Először találkozunk. Zsuzsa csillogó szemekkel néz körbe, egy gyereket minden érdekel, de ma még nem hozok kutyát.
Ma csak arra készülök, hogy felforgatom azt a világot, amiben 6 hónapja él.
Hozta Kent és Barbiet. És újra indul a történet:
-Amikor kint játszottam az udvaron Ken éppen…
Megállítom.
Ha Ken meg akarta kérni Barbie kezét, akkor már ismerte. Azt játsszuk el, amikor megismerkedtek. Ehhez nem volt forgatókönyv a fejében, közösen találtuk ki. 10 perc után leült mellém a földre az anyukája öléből. Átírtuk a történetet úgy váltunk el, hogy otthon mindenkinek eljátssza, hogyan ismerkedett meg Ken és Barbie.
Másodjára találkozunk. Az anyukája nem az ölében hozza, mellette sétál. Természetesen jött Barbie és Ken is.
Boldogan jön be.
- Ma mit játszunk?
- Ma nehéz dolgunk lesz! Képzeld, Barbie nem szereti a kutyákat, Kennek pedig van egy kutyája.
- Hát jó, de nem hoztam kutyát a játékhoz. Neked van?
- Nekem van egy igazi kutyám, mi lenne, ha vele játszanánk el?
Szó nélkül felállt a szőnyegről és beült anyukája ölébe.
-Jó!
Bejött a kutyám, 8 kg éppen magasabb Kennél.
Elkezdtük a játékot. A történetet nem engedtem ki a kezemből. Ken szerepét nem közösen írtuk, az csak én voltam. Barbiet pedig közösen irányítottuk.
A kutya passzívan vett részt a foglalkozáson. Természetesen Barbie simogatta a kutyát, hogy megbarátkozzanak. Zsuzsa bármennyire is igyekezett, hogy ő ne érjen Ken kutyájához, néha-néha azért hozzáért. Szemmel látható volt, hogy korai még, hogy ö is megsimogassa a kutyát. Nem vártunk semmit, de óriásit léptünk. Zsuzsa 6 hónapja nem játszott, csak a történetét ismételte.
Anyukája teljesen elérzékenyült, amikor látta nevetni, játszani a gyerekét egy kutya társaságában.
Én pedig megkértem az anyukáját, hogy csendbe sírjon a foglalkozáson.

Köszönöm, hogy egy pár percre engedted, hogy megmutassam mivel is foglalkozunk.
De egyelőre nemet kell mondanunk minden kis Zsuzsának, minden kis Bencének.
Az Alapítványunk nem tudja tovább finanszírozni a működését. Most idegen pályán vagyunk mi is. Eddig igyekeztünk a lehetőségeink szerint adni és segíteni, most pedig mi kérünk Tőled segítséget.
Ha azt gondolod méltóak vagyunk rá tedd meg, hogy a holnapi reggelidhez egy kiflivel vagy egy péksüteménnyel kevesebbet veszel és ennek az árát elutalod nekünk.
A hiányát talán te észre sem veszed, de nekünk segítesz, hogy ne kelljen nemet mondanunk a segítségre szorulónak!

Állati Szeretet Közhasznú Alapítvány adósz:18151620-1-15 bankszámlaszám:68800109-11081313